"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2017. december 31., vasárnap

Szilveszteri demotiváló

Ez egy olyan év volt, amit az ellenségeimnek se kívánnék, de ellenségeim nincsenek, csak én magam. Mert ez egy olyan év volt, amikor végig úgy éreztem, mindent tönkretettem, és az események sorra megerősítették ezt bennem. Szóval szépen ásom bele magam a gödörbe, és ahogy kinéz, a jövő sem tartogat jobbat, úgyhogy azt hiszem, belefekszem és hagyom, hogy hulljon rám a föld.
Nincs szükségem vigasztalásra, nem azért írtam, csak tényszerű naplóbejegyzésként. Kisgyermekes olvasóim úgysem értik, és a többiek közül is kevesen. Amikor a valaha szíved alatt hordott, majd megszült, testedből táplált, öledben szuszogó imádott csöppségekből boldogtalan, rossz úton tévelygő emberek lesznek, akiken képtelen vagy segíteni, miközben sejted, hogy volt idő, amikor még tudtál volna, az az igazi kín. És úgy visszamennél az életüknek abba a szakaszába, amikor talán még megváltoztathattad volna a sorsukat... próbálnád másként az egészet... elölről... és nem lehet. Bármit megtennél értük, de hiába. Tehetetlen vagy, mert már rajtuk múlik minden. És te nem adtál nekik elég hamuban sült pogácsát. Nem szeretetlenségből, hanem mert elcseszted. Az egészet.
Boldog új évet annak, aki megérdemli.

2017. december 12., kedd

Viszlát

Azt hiszem, veszek egy repülőjegyet valami kevésbé felkapott trópusi országba. Csak oda. A pénzem maradékát egy kunyhóra, csónakra és halászhálóra fogom költeni.